Strapás volt az út, főleg a rejtelmes, kideríthetetlen baleset Prága előtt az autópályán. Hirtelen megállt a sor, és vártunk és vártunk - hátborzongató volt, mikor minden autó leállította már a motorját és lekapcsolt a lámpáit. Csend és sötétség egy zsúfolt autópályán. Két és fél óráig tartott - megnéztük közben a Keserű méz felét (Anni szerint the best film ever).
Ez a csúszás pont elég volt ahhoz, hogy világossá váljon előttünk: ebből éjszakai autózás lesz. A csúcspont a cseh-német (egykori) határ és Drezda közötti hóvihar volt (Zsuzsikát a hideg rázta volna, ha látja). Drezda után két óra (szakaszos) alvás egy pihenőben - szálláshelyek sehol, egyébként is késő volt már, kb. 11.
Hajnalban érkeztünk Berlinbe. Anni mellettem aludt, le-le csuklott a feje, ekképpen navigált :) Az általam kinézett és tervbe vett út persze ugrott, persze: a 96-os út lezárva, terelés Kőbánya-Kispesten keresztül; kietlen, lepukkant vidék, semmi forgalom (hajnal 4-kor, naná!). Aztán valahogy előkerült a Pushkin Allee - ami hajnalban is csodaszép hatalmas fáival - erre a hírre Anni is felkelt és Mitfahrer üzemmódba váltott. Egy-kettő, vagyis 4.50 és a Stresemann str.-én találtuk magunkat.
Rájöttem, hogy nincs rosszabb és praktikusabb egy hajnali költözésnél. Rossz mert ki a fene akar hajnalban cipekedni, praktikus, mert nincs mozgás, nem zavar senki, nem hívjál el a liftet és senki nem lépked át a szánalmas dobozaidon, fitymáló arccal szemlélve a káoszt és téged.
Hogy mikor kerültünk ágyba – nem tudom.