Január 31. délelőttje alvással telt. Délután az első felfedező úton találtunk egy a térképen Anhalter pályaudvarként feltűntetett rommal,

amit szerintem még a második világháborúban lőhettek/bombázhattak rommá.

Ilyen volt:

Vele szemben élelmiszerbolt, az árak mint otthon, vagyis Anni szerint egy kicsit talán olcsóbb. Az Aldi (a bolt neve) kb. az otthoni Plus színvonalat hozza, szóval nem túl igényes, de hatékony.

Tovább sétálva a Potsdamer Platzra értünk, ami tényleg futurisztikus élmény és az ottani épületek valósággal letaglóznak.

Mögötte park, a kijelölt futóterep.

Vissza indultunk a lakásra, ahol megejtettem első német nyelvű csevegésemet a házmesterre, aki kedves ember lehet (Anni szerint a legkevésbé sem), de amikor mondtam neki, hogy Ich möchte eine andere Schluss (fogalmam sincs, hogy ez így jó-e), akkor ő csak monotonon ismételgette azt a két német szót, amiből az egyiket sem értettem és a másikat sem különben. Felcibáltam végre és megmutattam neki a „kulcshelyzetet”, a párbeszédünk az én megvilágosodásommal ért véget. Az egyik négyszögletes kulcs megegyezik a másik kerek kulccsal, csak más az alakja. Mindkettő nyitja a kaput és az ajtót is. Aztán adott egy kódkulcsot a parkolóhoz és elbúcsúztunk. Nem tudok németül.

Íme a konyhánk: