Szerdán jártam az Oranienburger Strassén a Kunsthaus Tachelesben, ami régen egy nagy üzletház volt, de ma egy művészközösség megszállása alatt van és ők állítanak ki és alkotnak benne. Először ittam Berliner sört. A cimborám nagyon jó kedvű volt, mert a hétvégén 5 képet is eladott – magyarul ezen a héten sem hal éhen. Érdekes hely a Tacheles, van benn egy pár tényleg nagyon jó kép.
Tegnap átköltözünk a 62-be – nem kell hát az utcán aludni; bár a bútorzat itt is meglehetősen minimál: jóformán csak a fürdőszoba és a konyha van berendezve, viszont a kocsi mélygarázsban van.
Még a költözés előtt – a kulcsokat négykor vehettem át -, a mosodába menet sikeresen kizártam magam. Természetesen a gázon ott főtt egy adag tészta, gondoltam ennek a fele sem tréfa, lelki szemeim előtt már láttam, ahogy a tűzoltók locsolják majd az előző mosásból száradó ruháimat. Szerencsére a Hausmeister éppen ügyeletben volt. Így történt, hogy megismerkedtem Herr Häntzschel utódjával (vagy lehet, hogy csak helyettesével), akit szerintem kiraktak, mert kőbunkó volt. Mindenesetre ez a figura jóval kedvesebb és az én keverék németemet is jobban érti („Ich muss take out meine Fahrraden from the Fahradraum, so ich bin zurück in fünf minuten.”) Bár amikor arra kértem, hogy „langsam bitte”, akkor elkezdett baromi hangosan beszélni – mondtam is volna neki szívesen, hogy nem siket vagyok, csak hülye, de szerencsére ezt nem tudom németül.
Ma reggelre a maradék cuccot is elvittem (kivéve egy lábast, amit ott felejtettem) és jött a Hausmeister leltározni – elég komolyan vette. Velem párhuzamosan még legalább 3-4-en költöztek ki-be – hónap vége van.
Közben mindketten megfáztunk, lehet, hogy néha lázunk is van, én vitaminkúrába is kezdtem (csak tabletták). Ami a munkát – vagyis a hiányát illeti – természetesen a papírmacera időt vesz igénybe, úgyhogy most semmi újság, azaz majdani munkaadóm, hogy szó szerint idézzem: „Till yet you are not signed any contract with us, so we have to check with the Arbeitsamt if we are allowed to fill out this Antragsformulare.”
Ami a hibáktól eltekintve annyit tesz, hogy mivel konkrét szerződést még nem írtam alá náluk (ha elém tettek volna egyet, biztos aláírom), egyeztetniük kell, hogy egyáltalán kitölthetik-e az engedélyt kérvényező nyomtatványt, amit nekem be kellene adni. Ach so. Természetesen újra be kell jelentkeznem a Bezirksamtban és újra mehetek az Ausländerbhördébe is.
Anni cégénél keresnek angolosokat norvég, vagy valami egyéb skandináv piacokra; egy kollegája kérdezte tőle, hogy nekem (az összes hölgykolléga a szívén viseli a sorsomat) lenne-e kedvem hozzá (kb. adatrögzítés szintű meló), hát persze, hogy van. Ha minden jól megy, Anni ma a csoportvezető kezébe teszi az önéletrajzomat Ha kiválasztanának és beválnék, akkor év végén Norvégiába kellene mennem egy rövid időre, amihez, természetesen, szintén lenne kedvem.
Megismerkedtem egy pár igazi bunkó némettel is. Egyikük, a 17-ben lakott, egy szemüveges fazon, aki egy jobb sorsra érdemes schnauzert visz sétálni – szaratni inkább – miközben a liftben dohányzik. A 62-pedig a hajdani terézvárosi közösséget idézi: a szomszédoknak nehezére esik köszönni.
