Több változást is hoz ez a hét: a Hartnackschuléba úgy tűnik nem megyek többet, május végén indul majd a másik iskolában az új tanfolyam. Ma még bementem, hogy Francescoval beszéljek munkaügyben. A korábbi ázsiai fölényt úgy tűnik legyűri a Közel-Kelet, rengeteg új arab diák van a csoportban. Összefutottam a tanárnőnkkel is, aki sajnálta, hogy nem jövök többet.
Munkareményfront: holnap megyek egy nyelviskolába interjúra – az e-mailjükből annyit tudtam meg, hogy egyszemélyes tanfolyam(ok)hoz keresnek tanárt. Ezen felül holnaptól újabb tanítványom lesz, akiről még nem sokat tudok...
A házat továbbra is fúrják, vésik, szigetelik; minden a német szervezésről, munkatempóról és minőségről szóló legenda innen nézve megalapozatlannak tűnik: semmi logikát nem látok a munkájukban és különösen azt nem értem, hogy délután miért nem dolgoznak. Egy magyar agyban magától érthetődő módon felmerülő konspirációs teória szerint érdekük, hogy az állvány minél tovább álljon, mert valakinek jól jön a bérleti díj...
