Naptár

november 2018
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30

Archívum

Feedek

Május 10.

2008.05.10. 23:51 :: exberliner

Úgy tűnik megtelepedett a nyár, holnapra egyes források 27 fokot ígérnek. Teljesen más képet mutat így a város: végre kizöldült, az ember lépten-nyomon kerthelységekre bukkan és az utcák is megteltek a kávézók, éttermek, kocsmák asztalaival. A berliniek szorgalmasan fogyasztanak és az utcán sört ivó emberek látványa még gyakoribb mint eddig.

 

(Eisenbahnstraße - Kreuzberg)

Bejegyeztek az adóhivatalnál mint vállalkozót, az egész 10 perc sem volt. Ezt a nyomtatványt kellett 2 példányban kitölteni, egy kedves hölgy végignézte, feltett egy pár kérdést, telefonált egyet és ráírta az adószámom és kész is volt. Elhoztam a szerződést a nyelviskolától, de még nem néztem át. Annyi kiderült belőle, hogy a Siemensnél dolgozó 2 fickót fogok tanítani. Remélem, hogy a tanfolyamomat újabb tanfolyam követi majd. Közben jelentkezett még egy nyelviskola is, akik bár mint elmondták normál esetben csak anyanyelvűeket alkalmaznak, de azért menjek csak be kedden egy interjúra és majd meglátjuk. Felbukkant egy újabb tanítványjelölt is, akivel ma volt órám – egy állásinterjúra készítettem fel. Nagyon elégedett volt: amennyiben megkapja az állást (egy napelemekkel foglalkozó cégnél) jön tovább tanulni, azt mondta. Egy cég is felbukkant, ahol, ha összejön majd, talán tanítani fogok.

Szóval megbolydult egy kicsit az eddigi állóvíz, kezdek optimistább lenni. Most 3 napos ünnep van és Kreuzbergben ekkor rendezik a Karneval der Kulturent. Úgy volt, hogy ma is megyünk, de reggel is volt két órám, aztán a délutáni angol után egy csomót csavarogtunk, úgyhogy eléggé elfáradtunk és majd holnap talán.

Egészségkúrába kezdtem ezen a héten, mert hihetetlen, hogy mi szemetet össze ettem az utóbbi időben: Aldi food, pizzák, börekek, instant levesek, na és főleg Apfel Strudel és keksz. Szóval most saláta salátával (esetleg sör mellé :) ). Van egy kedvenc éttermem a Potsdamer Platzon, amolyan félönkiszolgáló (miután leadtad a rendelésedet a pultnál és elvetted a tálcát és az evőeszközöket, pincér hozza ki az ételt) ahol hatalmas és nagyon finom salátákat adnak. A kiülős rész egy mesterséges tó mellet van, amiben 1-2 kilós pontyok és 5-6 kilós amurok úszkálnak, néha dobok nekik egy kis salátadarabkát...

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://exberliner.blog.hu/api/trackback/id/tr19463215

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.