(Bundesrat - Casino)
Szombaton nyílt napon voltunk a Bundesrat-ban. Hosszan üldögéltünk az ülésteremben, ahol 3 fiatal klezmert játszott. Körbejártuk belülről az épületet és voltunk az elnök irodájában is. Az épületnek közepesen szocreál hangulata van, leginkább valamelyik modernebb hazai gimnázium enteriőrjét idézi. Nem is nagyon fényképeztem, mert nem volt mit. Az egyik teremben izraeli kampányhangulat volt, hogy nyaralásra vagy letelepedésre buzdítottak inkább, azt nehéz volt eldönteni, mindenesetre felszerelkeztünk kampányanyagokkal, majd meglátogattuk a parlamenti frakciók kedvcsináló pultjait is. A kerengőn volt egy pár jó kép, a büfében pedig egy érdekes falfestmény, Helmuth Kohllal és punkokkal a fal leomlásának idejéből. Megtippeltük a CDU-nál a lengyel-német eredményét (Anni el is találta – várjuk az ajándék mezt), majd a kertben belehallgattunk a rendőr big-band Oh Georgia feldolgozásába.
Vasárnap kimentünk a Wannseehez, ami a berliniek(?) kedvelt pihenőhelye, egy Velencei-tó méretű tó, ahol lehet(?) fürödni és vitorlázni. Nincs éppen messze és ez az előnye egyben a hátránya: vasárnap ott van boldog-boldogtalan (főleg az utóbbi) és már parkolóhelyet találni is szinte lehetetlen (mi a strandtól pár kilométerre álltunk meg) és ha ez még nem tántorított volna el, akkor ott a bejáratnál kígyózó kettő 250m-es sor, amit mikor megláttunk: nie im Leben! Egy kis pihenés után, mégis belevágtunk, ha már egyszer idáig eljutottunk (gyanítom, hogy a többi résztvevő is pontosan ilyen motivációkkal fogott neki a programnak) és meglepően gyorsan mozgott a sor; hamar átjutottunk a kapun és a biztonsági embereken. Ami a kapukon belül fogadott bennünket, az maga a Balkán. Többé nem csodálkozom, hogy a németek a Plattenseere vágynak. Maga a tó közepesen rothadó halszagú, a lábamat bele nem tenném, de ami a legszörnyűbb, az a fürdőközönség. Egyrészről dicséretes, multikultúrális egyveleg jelent meg, az egyetlen, akire emlékszem, hogy németül beszélt, az a mellettünk gyerekét istápoló apuka volt, akiről hamar kiderült, hogy magyar. Valahogy mégis inkább a részeg, fogatlan, hangoskodó szerbek, az étkező asztalnál taknyát a gyereke arcán kezével elkenő (talán) őslakosok, maffiózó külsejű egyebek és lény külsejű hölgyek képviseltették magukat. Nem nagyon sikerült oldódni, még a dupla magnum sem segített: kerestünk egy talpalatnyi földet a periférián, közel a halbűzhöz és csendben megpihentünk. Mégsem telt rossz hangulatban a délután, hiszen rendkívül sok érdekes antropológiai megfigyelést tettünk.
