Visszatértünk Berlinbe. Az út elég simán ment, bár mindketten nagyon fáradtak voltunk – ami az előző 2 nap után nem meglepetés. A gép a kapacitás 2/3-át szállította – látszik, hogy válságban az ágazat. A lakásban több meglepetés várt minket – amszterdami látogatóink hagytak egy-két finomságot.
Vasárnap reggel elmentünk az Avishoz egy merci kisbuszért (full insurance coverage), hogy elhozzuk Anni egyik kollégájának feleslegessé vált, de jó állapotban lévő bútorait (asztal, székek és egy gardrób). Így a vasárnap vidám cipekedéssel, lépcsőfordulón manőverezéssel, káromkodással, stb. telt, ami – ahogyan azt Totyától szombaton megtudtam – igen áldásos hatással van az emberi kapcsolatokra, mert “együtt szenvedni jó”, ha csak egyikünk szenvedne, az könnyen törésvonalat jelenthetne és aki nem szenved, az unatkozik (lehet, hogy nem pontosan erre gondolt). Ezzel a bölcsességgel és egy elektromos csavarhúzóval fölszerelkezve este össze is raktam az új szekrényt, ami igencsak megváltoztatta a hálószobánk dimenzióit (azért maradt még hely), ugyanakkor talán sikerrel elnyeli majd Anni ruháinak egy jelentékeny töredékét. Közben a többi tárgy is a helyére került (passzív szerkezet), röviden szólva, tovább szépülünk; a következő vendégeinknek (a következő hétvégén, ezúttal Londonból) vélhetően még jobb dolga lesz...
Ma egészen korán hazajöttem és nekiláttam Beszterce ostromának, de hamarosan újabb vidám program várt: a változatosság kedvéért duguláselhárítás a fürdőszobában – ezt most már olyan rutinnal végzem, hogy ha a válság tovább mélyül és esetleg kénytelen leszek profilt váltani...
