Szépen kikerekedett az órarendem, beindult a meló rendesen... így nincs is nagyon időm blogot írni. Deutsche Bahnnal utazok 50km-t Werderbe és este haza hetente négyszer. Először autóval mentem (ami jóval olcsóbb és több költséget lehet rá elszámolni majd jövőre), de bizony elég idegörlő Berlinből kikeveredni a Ringig, és bizony mindjárt a harmadik napon el is késtem a forgalom tohonyasága miatt. Ezen az útvonalon a németek megfeledkeznek identitásukról, átvedlenek mediterán sofőrré és index nélkül cikáznak, őrült módjára tapossák a BMW-ket; én a szegény Jazzel elveszetnek érzem magam, nem mellesleg mindjárt az első héten, egy esős este hazafelé át is mentem egy piroson, amit fényképen is megörökítettek...
Ígyhát átnyergeltem a DB-re (ami kényelmes, pontos és tiszta, ellenben nagyon drága) és viszem magammal a biciklimet, mert Werderben az állomástól a telephelyig kerekezni kell vagy 4km-t (Berlinben meg mindenhol). Gondolkozom, hogy egy lepukkant bringát kellene vidékre telepítenem és ezzel megspórolhatnék naponta 4 eurót, amennyibe a bringajegy kerül.
Tudom, otthon sem állt meg az élet, mélyül a válság, és hallom lemondott drága Ferencünk, szerencse, most már minden másként lesz majd – vagy mégse... Ilyen gondterhes időkben nem jó politikusnak lenni, így mégsem tervezem, hogy fellobizom magam valamelyik párt listájára, mert bár biztos jó meló EP képviselőnek lenni – de bizonytalan állás:ki tudja lesz-e négy év múlva Európa? Angliában erősödik a bevándorlók iránti ellenérzés, az utóbbi évek boomját a hazaiaknak összegüriző lengyelek húzhatnak haza.
Az egyik angolórámon, kedélyes csevej keretében megtudtam, hogy Németországban vannak első osztályú és másodosztályú bevándorlók és a német bajnokságban a k.-európaiak a törökökkel egy csoportban játszanak (kedves ez így szemtől-szembe, de mivel látszólag igen kedvel a tanítvány, reménykedem, hogy én egymagam külön ligát képviselek). Az oroszok maffiózók és olajoligarchák gazdagok (a Ku'dammon minden boltban beszélnek oroszul), így ők a spanyolokkal és az olaszokkal játszhatnak a feljutásért. Nekünk jut a magyar átok, se elegen nem vagyunk se elég egzotikusak nem vagyunk (pénzünk sincs)...
Persze a selejtező csoportokon belül is kiélezett a küzdelem, a minap amikor Anni unokatestvére és családja nálunk járt és a páréves kisgyerekük szaladgálása, ugrálása a panelépületben komoly rezonanciákat generált, az alattunk élő “Sanli” kolónia legkedvesebb tagja (tényleg az, mert őt ránézésre csak prostitúcióval gyanúsítanám, még a többi tag fejenként 5-10 évet is megérne) egy kb. 25 éves hölgy feljött panaszkodni, hogy micsoda tűrhetetlen magaviselet és bevándorló tempó, hogy kölkeink hétvégenként szabadon garázdálkodhatnak a lakásban. Hát igen, ő már egy emancipálódott generáció tagja – neki már nem kell kendőt viselnie és szóba állhat idegen férfiakkal is (már amennyiben picsáskodásról van szó) – a kedves szülei nem jöttek volna panaszkodni, mert nagy valószínűséggel nem tudnak németül. (Rossz szomszédság, török átok?)
Még mielőtt teljesen maga alá temet a látens rasszizmusom a többi nemzet fiairól is meg kell emlékeznem. Az egyik magántanítványomtól meg kellene válnom, mert nem maradt rájuk idő, bár egyiket sincs kedvem elhagyni. A mongol mérnök már nagyon régi széria és az ő óráira kell legkevesebbet készülni, a török mérnök nagyon jó fej és nála legjobb a vendéglátás – török tea, lengyel aprósütemények (a lengyel barátnő végett) – és a német felvásárlási szakértő, akinek a munkahelye komoly bajban van (ezért a HQ Münchenbe költözik, hogy az emberek maguktól mondjanak fel és ne kelljen nekik végkielégítést fizetni) és aki szintén régi darab, és bár őrá kell leginkább készülni és ő van szombaton és a legmesszebb, de szeretem tanítani mert én is sokat tanulok tőle(a biznicről). Valószínűleg mind maradnak még egy darabig.
Van már egy orosz tanítványom is, aki már vagy 25 éve itt él és jelenleg adalékanyagokkal kísérletezik: egyszóval méregkeverő.
A nemzetközi helyzet tovább fokozódik, de ami engem illet, én felhagytam az integrációval – nincs most időm németet tanulni. Ezen a héten újra vendégeink érkeznek, de most nem (sem) leszek jó vendéglátó, mert alig leszek itthon.
