Feladtam egy hirdetést, hogy angol órát adok németért cserébe – végül is muszáj elkezdeni, mert eddig csak egyedül németeztem vagy Annival (de nála azért többet tudok) és persze vegyülni is kell – mert nekem sajnos nincs munkahelyi német környezet, így sokkal kisebb a kényszer, hogy használjam.
Persze, az angollal lehet azért boldogulni. Megfigyeltem, hogy a németek, ha megkérdezem őket, hogy beszélnek-e németül, akkor kétféle választ adnak: „nein” vagy „a little”, mindkettő azt jelenti, hogy az illető tud angolul. Aki „nein”-t válaszol, az vagy egy kicsit kevésbé tud vagy nem akar beszélni, aki „a little” voksol, arról többnyire kiderül, hogy perfekt beszél, tökéletes a kiejtése és lehet, hogy Manchesterben született. Tehát azt a taktikát választottam, hogy kérdés nélkül beszélek angolul és ha látom, hogy tényleg nem megy a dolog, akkor kezdek én németül kínlódni. Egyszerű dolgokat hatékonyan elmondok, de sajnos akadnak kevésbé egyszerű ügyek is, amikor kicsit meredek, főleg, ha kulcsszavakat nem értek.
Sok a stressz, kétségtelen – és nem sok mindent csináltam az elmúlt napokban, ami kizökkentett volna; kivéve egy látogatást Budánál (a cimbora Marseilleből), akinek egyre jobban veszik a képeit, bár távol van még a fényes karriertől. Találkoztam nála egy pár magyarral, akik jó társaságnak tűntek, de hamarosan mennek vissza Magyarországra (ösztöndíjasok, ilyesmi). Holnap este elmegyünk valahova Anni egyik holland kolléganőjével és a fiújával, előtte megyünk egy kiállítás megnyitóra a magyar fiúkkal.
