A hét története a Vermittlungsgutscheinhoz kapcsolódik. Nekem sem volt egyszerű kinyomozni, hogy mi az a Vermittlungsgutschein; de menjünk csak szépen sorjában. Szerdán találtam egy álláshirdetést, ami még a szokásosnál jobban is rám volt szabva – természetesen jelentkeztem és csodák csodájára már másnap fel is hívtak. Miután megbeszéltük az Arbeitserlaubnis problémáit (megnyugtattam őket, hogy ha munkát kínálnak lesz) közölték velem, hogy ők tulajdonképpen közvetítők és ezért nekem szükségem van Vermittlungsgutscheinra az Arbeitsagentürtől, máskülönben a szolgáltatásuk nyolcszáznyolcvan valahány euróba kerül. Megdöbbentem de megnyugtattam őket, hogy szerzek egy Vermittlungsgutscheint, annak ellenére, hogy nem tudtam, hogy mi fán terem. Abban maradtunk, hogy ha megkaptam, akkor jelentkezem náluk és megbeszéljük a további részleteket.
Utána néztem, hogy mi is ez. Attól tartok, hogy nekem ez nem jár, mert bár regisztráltak álláskeresőként, nekem – kelet-európai migránsnak – nem jár munkanélküli segély, ami feltétele annak, hogy Vermittlungsgutscheint fizessen ki a Munkaügyi Hivatal. Ez €2000 fejpénz, amit két részletben kap meg az a privát közvetítő, aki egy tartós munkanélkülit sikeresen álláshoz segít. Mindenesetre, ha megérkezik a tartózkodási engedélyem (remélem jövő héten), akkor megpróbálok lobbizni az Arbeitsagentürben, remélem ezúttal nem egy bunkót fogok ki. Persze jó lenne tudni, hol is van az az állás, ahova kiközvetítettek volna... És hogyha egy cégnek valóban szüksége van munkaerőre, akkor miért nem fizeti ő maga a közvetítő díját. Kicsit kamuszagú dolog ez. Az újabb remény, a nyelviskola, ahova járok és újra leadtam a pályázatomat, előtte beszéltem a tanárnővel, aki – igen kedves egyébként – elmondta, hogy a Hartnackschuléban a tanárok állományban vannak – nem kell Freiberufként dolgozni. Mindenesetre most azzal próbálkozok, hogy újra végigjárom a nyelviskolákat, mert már régen jártam náluk és biztosan bedarálták az önéletrajzaimat, és hátha ezúttal több szerencsével járok. Ha ez sem sikerül beállok kerékpáros futárnak – bár időjárási anomáliák manapság sajnos mindennaposak. Naponta két szélvihar eső, jégeső, hó váltogatja a napsütést. Időnként olyan szél van, ami otthon már bizonyára az esti hírekben szerepelne, itt valahogy megszokták, nem visz el háztetőket és nem tép fákat. Persze, lehet, hogy itt jobbak a háztetők, de a fák azok mindenhol ugyanolyanok, ugyebár... meg amilyen gyakran híradót nézek. Kerékpározni azért elég cudar, csak a nyelviskolába meg a szokásos köröket tekerve is.
Ami a nyelvet illeti, szinte naponta érzem, hogy haladok. Egyrészt a nyelviskola is segít, másrészt a sok hirdetés és német bürokratikus marhaság (lásd: Vermittlunsgutschein) megértése is edzésben tart. Szerintem egy pár hónap múlva effektív leszek. Közben megtudtam, hogy beiratkozhatok majd (ha már itt leszek 3 hónapja és minden papírom és engedélyem meg lesz) un. Integrationkursra (nyelvtanfolyam bevándorlóknak), amit a migrációs ügyekben illetékes Bundesministerium támogat és így sokkal olcsóbb, mint a hagyományos nyelvtanfolyamok. Apropó, nem én vagyok a legidősebb a tanfolyamunkon, a dán buszsofőr, a filippínó lelkész és egy dél-amerikai hölgy leköröz. Negatív nyelvi tapasztalat: majdani internetszolgáltatóm, Alice, tegnap sms-ben értesített, hogy valami wichtige Informationenre van szükségük és hívjam őket. Persze belefutottam egy olyan német automata telefonközponti menübe, hogy még azóta sem tudom, hányas gombot kellene megnyomnom, percenként €0,14-ért. Kétszer meghallgattam: na majd e-mailben.
Ma rendhagyó módon szép idő van és a meteorológusok is optimistán nyilatkoznak – most megkeresem a kokárdámat, délután pedig megnézem, hogy hogy állnak a zavargások otthon. Vagy idén nem lesznek? Itt május 1-e a forró nap: a kreuzbergiek rendszeresen összecsapnak a rendőrséggel és, a legújabb párizsi hagyományok szerint, autókat gyújtogatnak. A képen látható kincset a Frankfurter Aleen találtam egy üzlet polcán.
