Tudom, eltűntem egy kicsit, pont amikor gondolom mindenki kíváncsi, hogy hogyan alakulnak a dolgok, de hát éppen ez az oka, hogy nem nagyon volt időm írni. Bele is vágok hát a közepébe.
A szeretetcsomag rendben megérkezett, köszönöm az adományokat, a zserbó utánozhatatlan a diós rácsos egyszerűen csak tökéletes volt (természetesen egy morzsa sincs már) úgyhogy a diétám bánja... De én nem bánom. :)
megkezdődött a tanfolyam, két fickót tanítok, mindketten siemensszesek és atomerőművek renszereinek fejlesztésével foglalkoznak. Sajnos nem nagyon tudnak angolul, különösen az idősebb figura, 57 éves és (mintha csak most lépett volna ki a „Mások életéből”)vonásai egy tipikus stasi ügynöké. Szóval nem túl könnyű figura, sokat beszélne németül, de hiába. A másik srác 27 éves , friss alkalmazott és Angliában született. Hogy hogyan kerülnek egy csoportba számomra talány, de hát ki vagyok én... Egyébként az órák ennek ellenére jó hangulatban telnek, de nem ők a „kedvenceim” - azért...
A Wall Street Institute átmenetileg köddé vált, gondolom találtak egy nétívebbet, vagy valami ilyesmi és jó német szokás szerint vissza se szólnak, hogy mondjuk „fordulj fel”. Annyira nem csüggeszt, mert a másik cég, ahol ma voltam, sokkal biztatóbbnak tűnik, mind a hajlandóságot, mind az óradíjakat tekintve ráadásul a hangulat is jónak tűnik. Ránézésre valami szoftverfejlesztő cég, 15 alkalmazottal, őket kellene okítani. Mindenki 30-35 körülinek tűnik és nagyon fiatalosak, a munkahelyen olyan ruhákban, amit apa „huligán viseletként”definiálna – vidám társaságnak tűnik. A cég vezetőjével és egy meghatározhatatlan beosztású hölggyel (ő tudott jól angolul) beszélgettem, úgy tűnik megállapodtunk, jövő héten már felmérhetem őket, aztán nekem kell őket beosztani és mehetnek az órák. Jelenleg így áll a helyzet.
A lakás is tele van most, és már éhes is vagyok... Ma este revübe megyünk, kíváncsi vagyok milyen lesz...
